lepeshatrany

A hangulatom jelenleg: https://www.youtube.com/watch?v=f8AvvaC8sZk  romantikus :)

Felvettek egy nagy amerikai multihoz Angliában, de nem tudom menjek-e vagy nem. A betegségem megnehezíti a döntést, hisz kint nem lesz pszichoterápia, se pszichiáter, se barátok, se semmi. Mindent újból kell felépíteni, és lépéshátrányból indulva ez nehéz. 

A gyógyszereimet most megyek beállítattni a pszichiáteremmel. Vicces mert ehhez be kell feküdnöm a pszichiátriára...megint. Király. Nem vágyom vissza, de az orvos szerint ez a leggyorsabb megoldás. Lehet mégsem megyek külföldre? Nem tudom. Tény hogy megdolgoztam érte: kiutaztam Londonba, fizettem a szállást, kaját, mind saját pénzből persze, voltam az interjún is, stb. Tehát idő, energia és pénz van ebben az álláslehetőségben.

Kérdés hogy meg fogom-e állni a helyemet? Lehet hogy nem - benne van ez is a pakliban sajnos. Kint egyedül - nem jó ez egy kezdő skizofrénnek.... de kell a pénz, habár ez az állás sem fizet túl jól, de meglátjuk, legalább szakmai dolog, pénzügy, nem valami teljesen más, ennyi vigaszom azért van.

Szóval nem tudom mit tegyek, egy biztos, nagyon unom már a terápiát, a gyógyszereket, meg az egész betegségemet. Nincs igazság. Túl fiatalon ért el - a húszas éveim végén, az ember legszebb ideje az életében. Jah, hogy minden szubjektív? Lehet de a fiatalság az abszolút. Most vagyok fiatal, most kellene élnem...de nem tudok a betegségem miatt, és ez bánt, elszomorít. Bánt hogy egy extra kurva nagy zsákot is kell cipelnem miközben az árral szemben úszok...lehúz az a zsák úgy érzem, bár úszni sem tudok szóval....

Nem baj összeszedem magam. Az orvosok legújabb álláspontja szerint kb. fél éven belül ha nem mutatok javulást, akkor tartós gyógyszerszedésre lehet berendezkedni...mert az állapotromlásom is tartós lesz. Király.

Ha nem látsz kiutat honnan merítesz erőt? Család? Barátok? Lelki társ? Vagy valami egészen másról van itt szó....arról hogy az élet igazságtalan...egyesek gazdagnak születtek pedig nem dolgoztak érte semmit, mások éhen halnak, és megint mások - lépéshátrányból indulnak, és muszáj küzdeniük. Küzdeni, és küzdeni, de miért? Hm? Mi értelme van küzdeni ha az életet nem tudja az ember értékelni, olyan beteg? Akkor inkább éhen halnék valahol Afrikában - az sokkal egyszerűbb és talán kímélőbb sors. Miért? Mert nincs benne lelki szenvedés, csak fizikai. A lelki szenvedést - a tudatot hogy küzdenem kell a semmiért nagyon nehéz megszokni, leküzdeni.

Gyűlöletes egy betegség ez - mert szenvedést okoz sok szinten. Az emberekből nem vált ki olyan empátiát mint egy vak, vagy rokkant, sőt, az emberek nem értik az ilyen és ehhez hasonló betegségeket. "Szedd már össze magad!" és hasonló jótanácsokkal illetnek. Ők az egészségesek. Akiknek nincs lépéshátrányuk az életben. 

De nem baj, egyszer ha leveszem azt a bizonyos zsákot magamról - lehet fél év múlva, lehet életem végén - habár a kettő lehet egybe fog esni... - akkor ráeszmélek majd hogy rohadt jók a lábizmaim. Azok ugyanis megedzőttek a folyamatos terhelés alatt. S hogy mire jó ez? Semmire, legfeljebb egy kis vigaszra.

A gyógyulás kérdése már jó ideje foglalkoztat, de gondolom ezzel minden egészségügyi problémával küzdő ember így van...

Az alvásom nem javult sokat, sőt, még emelni is kellett most a gyógyszereimen...most már 3 mg rivotril és 2 mg risperdal az adagom...kellemetlen. Ami megfogott mostanában az a hit. A gyógyulásban hinni kell, és eddig ezt nem tettem, pedig sokat számít az biztos. Tehát: hiszem hogy ha erősen hiszek benne akkor meg fogok gyógyulni, talán még hamarabb is mint várnám. A gondolat ereje. Az ötlet nem új, igazából Brian Tracy Főnix szemináriumából lestem el a cselet, de tökéletesen igaza van - amiben hiszek, amire vágyok, amit elképzelek, azt az elme megvalósítja előbb utóbb. A kérdés csak az idő, semmi más hogy van-e elég türelmem és kitartásom kivárni hogy megtörténjen velem a jó. Mert jónak történnie kell az emberrel, különben nincs értelme élni....Így én elhatároztam hogy elkezdek nagyon erősen hinni magamban, a gyógyulásomban, és hogy sikerülni fog a dolog, minden amit el akarok érni. Ezt a technikát meg lehet támogatni még az agykontroll tanfolyammal, ami közvetlenül a tudatalattinkkal áll kapcsolatban, arra hat ki. Ha tudatosan és tudatalatti szinten is a gyógyulásban hiszek, és úgy tekintek magamra már most mint egy egészséges emberre, akkor előbb utóbb annak valóra kell válnia, nemde? Türelem és kitartás, és pozitív hozzáállás a kulcs mindenhez, és a dolgok működni fognak. Én ebben hiszek. És te?

A társadalmi kasztok továbbra is fennmaradtak a történelmi múltból. Parsztság, földesúr, király, mind mind a mai napig létezik csak kicsit más formában.

Megfigyeltem hogy azok a férfiak akiknek jó szakmájuk van (informatikus, orvos, mérnök, minden más szakma kukába megy, vagy nyelvtudással a call centerbe) nincsenek nő nélkül, sőt tolakodnak értük a nők. Véletlen? Nem hinném, ezek a mázlisták egy teljsen más szint mint az enyém és a hozzánk hasonlóké.

Mi vagyunk akiknek kétszer annyit kell dolgoznunk hogy a céljainkat elérjük. Akik nehezebben alszanak el, vagy csak gyógyszerrel. Akiknek többe kerül felmenni a lépcsőn, és akiknek azért sem fog működi a lift. Mi azon emberek körét gyarapítjuk akinek valamiért több jutott az élet nehézségeiből egy jó adaggal, és még pechünk is van ráadásul, nem szerencsénk. Ezért indulunk lépéshátrányból, a képzeletbeli futóversenyen egy nagy nehéz kővel megpakolt hátizsákkal a futóversenyen. Kicsit izzasztó nemde? Akkor honnan merítünk erőt?

Én sehonnan. Nincs extra motivációs faktorom, sem külső sem belső. Nincs "valaki" akiért küzdeni kéne, maximum magam. Nekem az a dolgom hogy összeszorítom a fogam, húzok egyet a hátizsákom szíjján és nekiállok futni mint bárki más - hiszen az élet nem kímél. Legfeljebb csak lépéshátrányba hoz.....

De bizony a futás néha fárasztó, főleg ha látjuk hogy mások - hátizsák nélkül - milyen szélsebesen képesek eredményeket felmutatni - könnyű nekik. Igen, nekik könnyebb, így abszolút értelemben nézve az érdemük is kevesebb. Hogy ez vígasztal-e? Nem. Inkább dühít, mert én is szívesen csatlakoznék ehhez a csoporthoz, de nem tudom levenni a súlyos hátizsákomat sehogy sem. Így marad a vér, az izzadtság, és a könnyek. És egy nehezebb élet. Honnan merítünk erőt a folytatáshoz?

Semmit. De nem akarok ennyire negatív lenni természetesen segítenek a gyógyszerek, hisz nélkülük már teljesen kész volnék, no de azért, mikor ennyi PHDs, meg Dr. szaladgál az utcákon mint manapság, egy kicsit többet várnék. De nem vagyok telhetetlen. Csak lépéshátrányos.

Tudni kell hogy első körben depresszióval mentem egy pszichiátriára, tavaly Novemberben, önként és dalolva, kezemben egy kis papirossal, amit magam írtam hogy hogyan látom magam, és a világ dolgait. Ezt elolvasván, az akkori pszichiáterem (vidéki vagyok) rögtön be is utalt a pszichiátriára, hogy feküdjek be 1-2 hétre. Végül 3 hétig voltam bent, az állásom előtte hagytam ott - nem volt nehéz mivel újonnan szerzett volt, csak 1 napot dolgoztam.....

Az első gyógyszerkombináció ez volt: 1/2-1/2-1 depakine (300 mg), 2-2-2 Coaxil, 0-0-1 Ripedon (1mg). Ezzel úgy ahogy tudtam aludni, volt is napközben energiám, de viszont nagyon belassított mentálisan. Tudni kell hogy előtte nagyon pörögtem, az olvasási sebességem kb. 600-800 szó volt / perc, ennek hatására lement 200 körülire. Nem tudtam többé pörögni, és ez nagyon dühített, nehezen viseltem nagyon a dolgot. A hangulatom jobb lett tőle, de ennyi, nagy változás nem történt, a belső feszültségek megmaradtak.

6 hónap múlva - átkerültem egy másik pszichiáterhez, aki azt mondta hogy szerinte nem vagyok depressziós, így a gyógyszereket, nyugodtan el is hagyhatom szép fokozatosan - meg is történt, de azon nyomban visszatért az alváshiányom. Ő ajánlotta hogy jöjjek el a mostani helyemre, ezt meg is tettem - itt állították fel a vadiúj diagnózist két hét alattt: skizofreinform pszichózis. Ezt tesztek alapján csinálták, de főleg a Rorschach-teszt volt a támasza az ő elméletüknek, hogy kezdődő skizofréniám van. Tehát depresszió helyett egy alattomosabb, aljasabb betegség vigyorgott az arcomba, de jelenlegi állapotok szerint változott az eredeti diagnózis, mert skizoaffektív vagyok, ez depresszió és skizofrénia egyben. Tisztára mint egy karácsonyi csomag, egy megapakk. Meg a lépéshátrány, amit generál.

Risperdálos történetek......

Igen ekkor ismerkedtem meg behatóbban a risperdál nevezetű hatóanyaggal, amit már addig is szedtem ripedon formájában, napi egy miligrammot, ami nem sok. A mostani helyemen második alkalommal vagyok, első alkalommal még idén Májusban voltam - de akkor különféle nézetletérések miatt, illetve munkaügyi okokra hivatkozva (volt megint állásom akkor még) két hét után elmentem. Akkor állították fel a diagnózist (sizofreinform pszichózis) és akkor kaptam életemben először 3 mg risperdalt. De ez csak a kezdet volt, mert napi 5 mg-ot szedettek velem, 3 este és 2 reggel. K.O. Zombi voltam ezért is jöttem el. Szerencsére most második alkalommal más gyógyszert kapok - kiharcoltam :)

Amit a risperdalról tudni kell....

Kis mennyiségben jó, de nagyban végzetes. Mellékhatások: erekciós zavarok, orgazmus zavaraok, szellemi tompaság, szellemi belassultság, libidó megsemmisítve, napközbeni álmosság fárdatság.

1 mg fölött ezen mellékhatások fokozottan jelentkeznek, nálam 2 mg a tolernaciaküszöb, és így ez a része az általam talált gyógyszerkombináció részének. Más gyógyszer nem vált be sajnos eddig.

A risperdalt kifejezettten skizofréniásoknak gyártották, de kezelhetőek vele egyéb akut pszichózisos megbetegedések is, a gond az hogy a skiforéniásoknak ajánlott napi adagmennyiség 4-6 mg, ami sok - mellékhatásokat tekintve. A pszichiáterek mondják hogy a test megszokja és a mellékhatások elmúlnak 4-6 héten belül, de én semmi ilyet nem tapasztaltam, egyszerűen szar a gyógyszer, szükséges rossz. A lépéshátrányhoz.

Risperdál és a tanulás...

Információs társadalomban élünk, a tanulás kulcsfontosságú hogy állást szerezzünk, megtartsuk, egyáltalán hogy túléljünk. Kis hazánkban ez különsen igaz, tekintve hogy egyetemi diplomával (közgazdaságtan) és két idegen nyelv felsőfokú ismeretével is csak szar munkákat tudtam összehozni amikben nincs perspektíva sem karrier.

így akinek gyógyszert kell szednie ami a központi idegrendszert bolygatja az hátrányba kerül. Lépéshátrányba.
Nagyon felemelő érzés, ahogy szánkázik, cikázik a tekintet ide-oda a tankönyvi oldalakon, miközben a 2 vagy több mg risperdál buzgón teszi a dolgát és akadályozza hogy az agyi szinapszisokon keresztül el is jusson az információ oda ahova kell: a memóriába. Én már ott tartottam míg 3 mg -ot szedtem ebből a rettenetből hogy féltem olvasni, féltem könyv fölé ülni mert egyszerűen nem ment..... így 2 mg -mal amit most szedek tűrhető, de nem az igazi ez sem. Csak egy lépéshátrány.

Tanulni pedig még szeretnék, mert sokminden érdekel, és közgazdasági diplomámmal sem érzem magam annyira biztonságban a munkaerőpiacon mint pl. egy mérnök, vagy informatikus.

Igen az alvás. Az egész ezzel kezdődött igazából. Eleinte nem tudtam éjszaka aludni csak néhány órát, majd semennyit sem. Majd már csak nappal tudtam aludni, most már nappal sem. Nincs mélyalvásom, csak felszínes - gyógyszerek nélkül. Kívánom hogy senki se tapasztalja meg, milyen a kemikális fáradtság, ezt nevezem annak, amikor kevesebb gyógyszert, vagy nem a megfelelő kombinációt veszem be este, akkor másnap fáradt leszek..de úgy, hogy még a kávé sem segít semmit, pedig nem szoktam kávézni.

Az alvás az egyik legfontosabb az ember életében, ez csak akkor tudatosul bennünk ha elveszik tőlünk - fáradtan nem lehet úgy dolgozni, élni, megélni a dolgokat, mint kipihenten.

A skizofrénia egyik tünete a túl sok vagy túl kevés alvás, ezt alá tudom én is támasztani sajnos. Rengeteget kísérleteztem már gyógyszerekkel (lásd. gyógyszerek bejegyzés) találtam is 2 olyan kombinációt ami tartható hosszú távon is, de egyik sem az igazi, a mellékhatások miatt, no és persze ezt nem orvosok hagyták jóvá hanem magam találtam ki..."a betegség másik jellemzője hogy a betegnek nincs betegségtudata, és a gyógyszerekkel sem működik együtt az orvossal hanem megpróbálja magát kigyógyszerelni" ez részben igaz rám. Belátom hogy van valami alapprobléma az alváshiányon túl is ami gond, de semmi olyat nem látok benne amit ne lehetne tudatosan kezelni, így én a gyógyszereimmel az alvásom javítására fókuszálok, míg az itteni pszichiáterek a teljes állapotra adják a bogyót. Ez egy ellentét, mi a megoldás? Az hogy csalok, és az általam kitalált kombinációt szedem (amivel tudok normálisan létezni), nem és nem leszek olyan mint egy két lábon járó zombi - erre is láttam már példát.

Az alvásom igen érdekesen alakul gyógyszerek nélkül. Úgy van, hogy gyakorlatilag nem tudok elég mélyen aludni, azaz csak felszínesen alszok, szundikálok ha úgy tetszik. Álmodni is szoktam, de mikor felkelek, egyszerűen érzem hogy nem aludtam egy jót, csak pihengettem. A gond az hogy a testnek a nap végén kell egy bizonyos mértékű regeneráció (alvás) ami ha nem lesz elég mély, akkor a test kompenzál - elnyújtja azt. Tehát mivel nem tudok elég mélyen aludni - gyógyszerek nélkül, sőt, egy pár nap után abszolút nem tudok aludni, ugyanis ha abbahagyom a gyógyszerek szedését az alvásom fokozatosan romlik, és kb.5 nap után már szunyókálni sem tudok éjszaka... - ezért a testnek több időre van szüksége a kevésbbé mély alvásból, így napi 8 óra helyett, 12-13 órát alszom egy nap, ilyen esetekben. Ennyi alvással a gyógyszer elhagyása utáni 1-5 napban elvagyok, de utána már abszolút nem tudok álomra szenderülni éjjel, csak nappal.

Ez utóbbi azt is mutatja hogy el van tolódva a biológiai órám valamennyivel, ami hosszú évek "munkájának" eredménye. Szeretek fent lenni éjszaka, mert akkor nem érzem magam annyira egyedül, meg valamiért vonz, - eredetileg csillagász akartam lenni, vonz a sötétség... - ennek az eredménye lett egy valószínűleg eltolódott belső biológiai óra, ami azt jelenti hogy ha teljesen egészséges volnék, akkor is hajnali 2-3 felé tudnék elaludni csak vagy picit később, nekem ez voln a a normális.

Az alvásproblémámmal jártam már több orvosnál is, a legutolsó egy alvásdiagnosztikai központ volt, de amit ott mondtak sem működött, pedig főorvos volt akinél jártam aki a terület elismert kutatója.....

Így hogy gyógyszereket kell szednem - ha másért nem hogy jól aludjak - kissé le vagyok törve, mert így is 9-10 órát alszok, nem beszélve a mellékhatásokról, amik jelentősek. Lépéshátrányból indulok. De ki tudja meddig jutok?

27 éves vagyok, és kb. 1,5 évvvel ezelőttig éltem kis életem, míg be nem köszönött hozzám a betegségem, amivel jeleneleg is kezelés alatt állok... A hivatalos diagnózis skizofreinform pszichózis, ez ilyen a skifozréniának egy előkapuja, amiből a teljes betegség kialakulhat, ha kezeletlen marad. A tényleges tünetek amiket tapasztalok: szociális visszahúzódás, zárkózottság, és az alváshiány. Ez utóbbit külön ki kell majd elemezni, mert megér egy misét.

Jeleneleg egy rehabilitációs intézményben vagyok, itt kezelnek pszichoterápiában is részesülök, és gyógyszert is kapok. Ez utóbbit is külön ki fogom elemezni, egyúttal a pszichiátria mint tudományág, kivesézését is megejtem.

A napjaim jelenleg elég eseménytelenül telnek, terápiákkal - és amíg nem sikerült megtalálni a megfelelő gyógyszerkombinációt - alvással, mert nincs sok energiám napközben.

Sokszor éreztem úgy hogy az élet igazságtalan velem szemben, hogy nem itt kellene járnom, ebben a helyzetben, hanem nagy kanállal kellene habzsolni a habzsolni valót, hisz most vagyok fiatal, erőm "teljében" mikor éljek igazán ha nem most? De sajnos nem tudok, mert lépéshátrányból indulok.

Isten hozott a blogon :)

Üdvözlök mindenkit a blogon, melyenek célja - mint a neve is mutatja, hogy maga köré gyűjtse a lépéshátrányban lévő embereket, bátorítást, tanácsokat, hasznos infókat adjon, adjunk egymásnak. 

Lépéshátrány. A szó sok mindent jelenthet aki úgy érzi őt érinti ne habozzzon hozzászólni! De mindenkit szeretettel várunk. A szó magában foglalja az életben hátrányos helyzetben lévő embereket, akiknek valamiért nehezebb boldogulni mint az átlagembereknek. Ez jelenthet betegséget, képesség hiányát, bármit, ami egy újabb akadályt gördít az illető elé a céljai elérésében, legyenek azok bármik, akár az hogy egy normális, boldog, kiegyensúlyozott életet élhessen.

A blogon alapvetően életem történetét akarom leírni, nyomon követni a napi eseményeket, beszámolni élményeimről, érzéseimről.